Boldog Névnapot !

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Clock
 
Menü
 
One Tree Hill
 
Chad
 
James
 
Hilarie
 
Bethany
 
Sophia
 
Videók
 
Chad és Sophia esküvője még egy szemszögből

          Chad és Sophia esküvője még egy szemszögből

 

 

TALÁN MÁR OLVASHATTATOK RÓLA, HOGY CHAD MICHAEL MURRAY ÉS SZERELME, SOPHIA BUSH NYÁRRA TERVEZIK AZ ESKÜVŐT. A PÁR AZONBAN ÚGY GONDOLTA, ELŐREHOZZA  A LAGZIT, HOGY MINÉL KEVESEBB PAPARAZZI TUDJON RÓLA, EZÉRT MÁR ÁPRILISBAN KIMONDTÁK A BOLDOGÍTÓ IGENT!

Hogyan ismerkedtetek meg?

A One Tree Hill forgatásán találkoztunk először. A barátaim szerint rögtön lehetett tudni, hogy ebből szerelem lesz. Igazuk is lett. Sophiával az első pillanattól fogva közös nevezőn voltunk.

Ezekszerint lélektársak is vagytok?

A legtöbb témáról azonos a véleményünk, hasonló az érdeklődésünk is, de azért vannak komoly különbségek közöttünk.  Ő például enyhén tisztaságmániás, én viszont egy disznő tudok lenni. Képes vagyok naponta bírkózni a kutyáimmal, és nem érdekel, hogy közben koszos lesz a ruhám.

Mikor döntöttél úgy, hogy megkéred Sophia kezét?

Ausztráliában voltunk a múlt nyáron, a House of Wax című filmet forgattam,  amikor Sophia meglátogatott. Már jó ideje fontolgattam, hogy feleségül kérem, és akkor végre elhatároztam magam.

Romantikus leánykérés volt?

Igen! Jó előre előkészítettem a dolgot, ötszáz gyertyát vettem, és a szálloda mögötti teniszpályán kiraktam belőlük a nagy kérdést.  Amikor lement a nap, az asszisztensem meggyújtotta a gyertyákat, majd Sophie-val kiléptünk a 18. emeleti teraszra, ahol elolvasta a világító üzenetet.

Azonnal igent mondott?

Naná! Térdre ereszkedve kértem őt, azt akartam, hogy igazán különleges legyen minden.

A szüleitek mit szóltak?

Az apám maximálisan megbízik bennem, és bár egy pillanatra a szívéhez kapott, amikor elmondtam neki, hogy mire készülök, elfogadta  a döntésemet, mert örül, ha boldognak lát. Sophie szüleitől is engedélyt kértem.

Mesélnél az esküvőtökről?

A szertartás a kaliforniai Casa del Mar luxushotelben tartottuk, 200 fős vendégsereg előtt.  Mindenből a legjobbat választottuk, Sophie ruhája például 14 ezer dollárba került (két és fél millio forint). Az udvart, ahol a házasságkötés zajlott, több száz sárga és piros rózsaszirommal borították be, a vacsora pedig kizárólag tengeri herkentyűkből állt. Felejthetetlen nap volt mindkettőnk számra!

 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
No smoking!!!
 
Népszerűség
Indulás: 2005-03-16
 
Játsz!!!
 
Linkek
 
Interjúk
 
Epizód képek
 
Zenebona
free music
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Egyszerű
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!